Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2018. már 15.

Apró örömök

írta: el Tiburón
Apró örömök

little_things.jpgIsmered azt, mikor a jól induló napodat egyetlen apróság szanaszét cseszi? Mikor a "tök jó napom volt" felemelkedést a rosszkedvet hozó "eddig" formálja?
Ha nap végén listát írnál a történtekről, s hogy melyiket miként éled meg, biztos lehetsz benne, hogy felírsz 10 remek dolgot, majd a túloldalra egyet. Ez az egy felülír és borít mindent. Miért van ez így? Miért nem tudjuk értékelni a jót? A délutáni kokárdás vonulás helyett ma inkább ezt marcangolom.

Az élet apró dolgai olyan mindennapi momentumok, melyek mellett hajlamosak vagyunk szinte mindannyian elsuhanni, illetve észre sem venni. A mókuskerék szakadatlan hajtása beszűkít, egyetlen célra vagy képes fókuszálni, ami egyenlő a túléléssel. Közben bezavar a trampli Erzsi, némi ...

Tovább Szólj hozzá

élet 42 én álom vásár szép kapcsolat valóság meditáció rossz kedvezmény nagy köszönet élmény akarat lecke pár kurt vonnegut jóga te csillag cél terv hála meditál jógi én idő sztereotíp

2018. már 06.

Munkahelyi rémálmok

írta: el Tiburón
Munkahelyi rémálmok

workplace.jpg
Jó pár kifejezés létezik, amit a munkahelyeden egyszerűen TILOS kiejtened a szádon. Hiába igaz amit mondasz, a szavaid ereje -rajtad felülkerekedve- degradálóan hat a jövődre. Akárhogy nézzük, ezek a kifejezések különleges erőt hordoznak. Ami még ennél is rosszabb, hogy ezeket sem visszaszívni, sem visszafordítani már nem tudod. Utolsó senkivé válsz, a legapróbb atka ürülékével leszel egyenértékű a főnök szemében.

Amiről itt szó van, az nem káromlás, nem argó, nem a zsidó viccek garmadája, nem a buzik nyilvános kiröhögése, sem prehisztorikus nyáladzás a kollegina kelleténél mélyebb dekoltázsára.
A tehetséged és az elért sikereid elhomályosodnak, a következő néhány kifejezés elböffentésével életed végéig (vagy amíg ...

Tovább Szólj hozzá

munka vicc szonda karrier zsidó idióta pride etika állás leader buzi fizetés fizetésemelés pótlék picsa munkahely főnök felmond vezető műszak náthás Budapest kinevez

2017. nov 13.

Minden napra egy mese

írta: el Tiburón
Minden napra egy mese

Transgender poszt

toad_princess.jpgA csillagporos gyermekmesékben a hercegnős-békás smacit hepiend követi.
Néhányan el is hiszik mindezt, sőt! A következő szintre emelik: egyenest az álruhás gáláns világbékát várják, hogy a lenge fotókra cuppanva ő igényelje a csókot koitálást.
A szikár valóságban a srácoknak temérdek békaöltőt kell megélniük, hogy rátaláljanak a valódi hercegnőjükre.

Világosan kell látni: a legtöbb lány nem hercegnő, ahogy a legtöbb béka sem csillogó vértű sárkányölő.

A depis-pénzhajhász nagy magyar valóságban mégis történnek csodák. Hiszem, hogy a sok szar után a karma besegít megtalálni azt, aki beteljesíti a mesét. Kétségtelen, sűrűn és sokat kell shoppingolni, hogy megtaláljuk azt az egyet, aki az. Váratlanul, a nagy ...

Tovább Szólj hozzá

sport ufo pina szar mese férfi sex fehér érzelem fasz csók gender test szerelem kapcsolat lélek mell párkapcsolat hiszti béka partner milf limit ész anál harmónia hercegnő értelem herceg der elme dia das első csók transz békakirály valósás trans gender

2017. okt 25.

Közös láng

írta: el Tiburón
Közös láng

yeah.jpg

Elfog a melegség azonnal, ahogy megpillantod. Vadul munkál a tudatalattid, bár halandó életed oszló, földi pöcegödrének jelen állomásában először látod. Itt és most. Egyszerre hideg és kemény, vonásai tökéletesek. Letaglóz. Tökéletes, de hideg. Legszívesebben le sem vennéd róla a szemed, naphosszat csendben monitorozva rezdülésének összes skáláját. Bárcsak kicsit melegebb, barátságosabb volna! Fagyos, ugyanakkor lenyűgöző lénye minden rezdülését veszed, rögzíted, tárolod. Valami van benne, bár a fal távol tart.

A kezdetektől összetartoztok, és számtalan inkarnációt töltöttek el együtt. Ekkor ezt még nem látod, sem tudatosítod. A kezdeti felszínes fecsegést hamar felváltja az egyre mélyülő, időben egyre elhúzódó ...

Tovább Szólj hozzá

férfi asztrológia rák test lélek oroszlán szellem egy halak energia erő párkapcsolat napi horoszkóp ikrek karma pár heti mérleg társ örök bika bak szűz nyilas kos skorpió egység egyesülés havi vízöntő mentál asztro lelki társ soul mate

2017. máj 06.

Kislány kell, vagy NŐ is jó lesz?

írta: el Tiburón
Kislány kell, vagy NŐ is jó lesz?

Van melle. Kettő. Elöl. Segge is van. Gömb. Hátul. Ez bizony igencsak ritka, mert egy csajnak vagy a melle, vagy a kuffere jó. A tekintete vad. Beindulsz. Közelebb mész. Jószagú. Még beljebb indulsz.

girl_woman_1.jpg

A nőneműek egy része bizton és határozottan állítja magáról, hogy NŐ. Csupa NAGY betűvel próbálja hangsúlyozni. Nem biztos magában, durván komplexusos, modern szüfrazsett, vagy túl sok kozmót olvas. Vagy buta, mint a kurvaélet. Egy igazi nőnek nincs szüksége nagy betűkre. Se melldöngetésre. Se kozmóra. Visszaigazolásra meg pláne nem. Egy igazi nő mibenléte nem a férfitól függ.
Felejtsük el az "az vagyok, amit kihozol belőlem" illetve a " hogy én ki vagyok, attól függ, hogy Te ki vagy" típusú szerencsétlen ingervadászokat. Ide ...

Tovább Szólj hozzá

jövő pina sex lány csaj boldogság bringa randi titok múlt baszás milf egyensúly farok picsa jelen kislány randiguru cougar luvnya mitmivan

2017. már 19.

Nők, akiktől azonnal feláll

írta: el Tiburón
Nők, akiktől azonnal feláll

...égnek a hajad, keményen a farkad, vagy hátadon a szőr. Döntsd el, vagy lapozz tovább. Férfiak és hetero ideáljaik, Maunika Beluccsi, Merlinmonró, Szofimárszó és Szörnyella de Bejonszé Frász. Típusok és tulajdonságaik, melyek hirtelen cselekvésre sarkallnak. Némelyik kategória jó, a másik rossz, ki-ki eldöntheti. Röviden bemutatjuk a legjellemzőbbeket. Egy középkorú agglegény kötelessége felismerni mindet, hogy megfelelően kezelje a helyzetet, vagy szimplán elmeneküljön.
john_hamm.jpgA Delon Klub fényárban úszva szedte csokorba a választ, Szentesi Éva írására ( https://wmn.hu/zizi/46468-91-ferfitipus-akivel-talan-neked-is-volt-mar-dolgod-az-eletedben ) reagálva. Jöjjenek hát a női altípusok, tessék, csak tessék:

A szende-bizonytalan, alacsony ...

Tovább Szólj hozzá

férfi drog sex nők vega meditáció szingli önismeret jóga farok vegán delon feláll hipszter d. tóth kriszta törtető szelfi szentesi éva WMN.hu woman pont hu

2017. már 13.

Belvárosi körkép

írta: el Tiburón
Belvárosi körkép

pigulka-gwaltu.jpg

A sarki kocsma felé közeledve, vakító fényreklám ugrik az arcodba: ITALAKCIÓ.
Egyetlen röpke pillanatra felszabadul lelked minden elnyomás és kín alól. Legalább bebaszunk. Vagyis, ha Géza úgy dönt, mert ő fizet. S még hogy! Mindent, amit csak kérsz, hogy kiidd magadból az este összes frusztrációját. Azt az egyet.
Leszegett fejjel lépsz be, de próbálod az alfát hozni. Trendi látvány fogad, közel a pult. Géza hangos sziasztokkal köszön, mire mindenki felfigyel. Jól öltözött, magabiztos; konstatálják a bent ülők. A pultos csaj, Alíz, a keresztnevén üdvözli.

- Géza! Sziiii-aaaa! -nyújtja el hosszan, őszinte és buta mosollyal.
- Mit kértek? -kérdezi totál bájjal, fogsora teljes csillogásával.
Teljes a szemkontroll, kedves a mosoly:
...

Tovább Szólj hozzá

ego sör pornó csók cigi kocsma ital bár pia pickup bar anál bagó bambi smár őzike öltöny jager szende italakció felszed Géza Alíz

2017. már 11.

Egyéjszakás kaland

írta: el Tiburón
Egyéjszakás kaland

Mindegy, hogy a másik mit akar, egy a lényeg: kielégülés, bármi áron. Az sem baj, ha többször. Legyen valaki, aki piszkosul jól csinálja, és húzzon a francba, jóval a reggeli előtt. Vagy mielőtt rád szárad.
egyejszakas.pngAzaz mégsem, mert ha hozzá megyünk (nőként), úgy nincs kellemetlenség. Leszarjuk a reggelit. Akkor lépsz le, amikor csak akarsz. Ha akarsz. Ez tapasztalat, beállítottság, és főként férj-függő. Több verzió van:

Férjes asszony
Gyűrű a kezén, a kapcsolat már rég kihűlt, a gyerek meg nem jön. Az otthon folytonos rutinja felemészti, kell a változás. A klubok fickói már mind lerágott csont, a személyi edző meg foglalt, és rezisztens. Észre sem vesz a rohadék. Vagy nem bukik a milfekre, vagy bennem is csak egy újabb, átformálandó ...

Tovább Szólj hozzá

sex pornó vallás egyház templom porn kurva ex tini kaland baszás sperma bukkake facial milf szűz ribanc seggbe egyéjszakás kúrás teenager badoo sugardaddy méhszájseb sugarmommy

2017. már 03.

Drogfüggők lázálma

írta: el Tiburón
Drogfüggők lázálma

Már megint a hollandok!
A képek újfent kerültek elő, egy mai beszélgetés témájaként.
Dióhéjban: holland divat akadémiák legtehetségesebb végzőseinek a kollekciója. Ezek az elvetemült, és végsőkig beteg elmék mindjárt végeznek az akadémián , ám szívből reméljük, rövid távon mind túladagolás áldozatává válik. Nem csak azért, mert szerintük így kéne kinéznie egy férfinak húsztizenhétben, ahogy a lenti képeken.
No meg lássuk be, a modellek sem túl maszkulinok, na.
Filmes, vagy pool party jelmeznek még okés egyik-másik, de csúfos jövő elé nézünk, ha ezek beszabadulnak a nagy divatházakba.
A művészi kompozíciókat hirtelen felindulásból elneveztük.

LÁSSUK!

Piros pont jár annak, aki eltalálja, mikor milyen cuccon volt ...

Tovább Szólj hozzá

dizájn design fashion utca férfi drog divat ruha meleg kóla szégyen trip holland gay akadémia buzi diktátor hofi kábszer lsd kifutó mariska divatház rojt

2017. feb 21.

Mi taszít egy férfit?

írta: el Tiburón
Mi taszít egy férfit?

A belsőség a disznóvágáson érdekes, arról most nem lesz szó. Semmi spirituális meg lelki ömlengés, pláne nem Oravecz Osho magasságokba rendezve. Minden férfi először a nő testét kisugárzását méri fel. A nadrágján keletkező felületi feszültség határozza meg a közeledés minőségét. A fizika szakkörösök meg ne okoskodjanak a gyenge szóviccen.

A Delon Klub tagjaival azokat a mindennapi tuning elemeket szedtük csokorba, amik elveszik a kedvünket még a következő felestől is, ha egy nőn bármelyiket megpillantjuk:

Tetovált/rajzolt szemöldök
Leborotválja, vagy kiszedi, netán végleg eltávolíttatja. Aztán meg újat tetováltat, vagy ami még rosszabb, ő maga rajzolja. Egyszerre nevetséges és borzalmas. Habár, Picasso is képviselt ...

Tovább Szólj hozzá

cigi napszemüveg smink alapozó kalap műköröm egyéniség piercing póthaj sapka szemceruza köröm fűző rúzs szemöldök ajakfeltöltés szempilla műszempilla zsíros haj airbrush karom vörös rúzs make-up hajgyógyász trichológus

2017. feb 11.

Törj ki önmagadból!

írta: el Tiburón
Törj ki önmagadból!

torj_ki_onmagadbol.jpg

Minap voltam a háziorvosnál beutalóért (vérvételre). Bementem, köszöntünk, majd hellyel kínált. Nemet mondtam, mivel sietek. Aláírta és lepecsételte a papírt, majd meredten nézett rám nagy szemekkel, várva a rinyát. Egy rövid, kényelmetlen hatásszünet után átadta a papírt, és őszintén rám csodálkozva, kissé bizonytalan hangon megkérdezte:
- Megvizsgáljam?
Mi? Minek? -szaladt végig bennem a gondolat, melyet a következő hangos monológ követett:
- Doktornő, hallja a hangomon, hogy meg vagyok fázva. Tolom a gyömbért, az aszkorbinsavat, 3 liter vizet naponta, nonit, gyümölcsöt, kutyafaszát, óránként vuduz a javasasszony, az oránum percenként négyszáz + áfaforintért tolja rám webkamerán át a varázsigét, tutira jól leszek ...

Tovább Szólj hozzá

siker kudarc depresszió orvos egészség bukás motiváció hit erő akarat fitt lecke himnusz komfort sirám negatív önbizalom ön depi bátor elme vedlés könyörög Magyarország esdekel

2017. jan 14.

Nullára szívott embertestek

írta: el Tiburón
Nullára szívott embertestek

A mai adag a szívásról szól. Nem lesz benne se drog, se pornó, szóval aki azt várja, nyomja meg a jobb felső sarokban az X-et. Nem lesz benne Drakula se, bár a név már-már közelít.
Energiavámpír. A felvilágosultabbak már biztosan hallották a kifejezést. vampiri-energetici.jpgNem egy újkeletű dolog ez, csak sokáig nem volt neve. A lényege annyi, hogy vannak "bizonyos" emberkék, akiktől lefáradsz, mint állat. Legtöbbször nem tudatosul, hogy az adott illető hibája. Nem hozzá kötöd, így nem is érted, hogy mitől vagy akkor, vagy éppen folyton kimerült. Lehet ez egy beszélgetés, vagy párkapcsolat hozadéka. Volt részem mindkettőben. Igyekszem a körülvevő dolgokat megérteni és megkérdőjelezni.

Körülnéztem, pár csajblog (femina, nlcafé) foglalkozik a ...

Tovább Szólj hozzá

drog sex csaj test kapcsolat lélek kocsma szív szellem szopás szívás erő dráma pasi vámpír fáradt drakula vérszívó szívószál ponró szop faszi energiavámpír leszop leszív

2017. jan 01.

Paraszt ego

írta: el Tiburón
Paraszt ego

10_3.jpg

A téma az utcán hever, szokták mondani. Esetünkben sincs másként. Amiről a mai penzum szólni fog, az egy, manapság felismerhetetlenül hatalmas méretet öltött jelenség, mely a hétköznapjainkba -nem is olyannyira- észrevétlenül belopakodva, viharos gyorsasággal mételyezi a társadalmunkat.

Biztosan ismersz olyan embert, vagy legalábbis van a közeledben, aki feltűnően hangosan és harsányan döngeti a mellét, és a legapróbb, legártatlanabb amőbából is képes egy egész estés thrillert varázsolni. Hím vagy nőstény, mindegy. A másik verzió, hogy szimplán az arcodba nyomja a fotóit (persze, hogy fészbukon, instán, meg snapchaten), melyekről leginkább a ruha mennyisége hiányzik. Ha van is, az feszes, hogy előtérbe hozza az idomokat. Van ...

Tovább Szólj hozzá

ego beteg pszichológia jelenség paraszt önbizalom egó egoista

2016. dec 26.

Dzsigoló latínó

írta: el Tiburón
Dzsigoló latínó

Élvezetes másodállás

image.jpg

Mivel még kezdő vagy, és mára ő az egyetlen "ügyfél", az idegességtől és a munkahelyi stressztől hónaljban és gallérban átizzadott ingre sietve felkapott, két számmal nagyobb, hirtelen vásárolt, olcsó tweed zakódban feszenged végig az utat, várva az este sikerét.

A te megállód. Kiszállsz. Vad éhséggel haladsz felfelé a mozgólépcsőn, csak a bankók pörgő ropogását látod lelki szemeid előtt. Se isten, se ember nem áll ma meg előtted.

Izgatottan kanyarodsz be a Mulatási utcába, sietve lépdelsz a 22-es szám elé. Ráfekszel a 69-es kapucsengőre, amiből idegesítően vonyít a fürelíz’. Felveszik, halló tessék. Idegességedben hamar kinyögöd a keresztneved, majd megkérded, hogy a hatharmincasod itt van-e már. Szerencsédre a ...

Tovább Szólj hozzá

sex roma pénz cigány tükör porn kurva sperma latino lift gigolo uramisten öltöny kis grófo mulatási

2016. dec 25.

Miről álmodik a lány?

írta: el Tiburón
Miről álmodik a lány?

A neten olvastam egy cikket minap, hogy
8 dolog, amire a nők TÉNYLEG vágynak egy párkapcsolatban!

mirol_lmodik_ala_ny_2.jpg

A legtöbb írás kereken nulla érzelmet és gondolatot vált ki belőlem, nem úgy, mint ez. Nem kell agysebésznek lenni hozzá, hogy rágyere: mindjárt az elején, az írás második mondata a kulcs. A kommunikáció, azaz annak a hiánya öli meg a kapcsolatok zömét.

A cikk általánosít, így hát én is azt fogok. Tovább megyek: a cikkben az a kihalófélben lévő nő tetszetős összképe fogalmazódik meg, akit manapság bazi nehéz felhajtani, vagy számos defektje van. Férj, gyerek, ilyesfélék. Listázzunk hát korunk pár tipikus női modelljét, a hozzájuk tartozó elemi ismeretekkel.

Manapság elég, ha jól nézel ki, oldalt fel van nyírva a hajad, ...

Tovább Szólj hozzá

férfi konyha sex pornó érzelem kapcsolat szakács luxus merci milf pasi papucs faszi állóvíz BMW Bentley

2016. dec 25.

A "van barátom" bomba

írta: el Tiburón
A "van barátom" bomba

csajokról mindenkinek

Csajoktól már az elején sűrűn hallani, ha egy pasival elkezdenek beszélgetni, hogy " van barátom ".
A szerényebb képességű hím csevegő partner ezt a 2 varázsszót legtöbbször egy azonnal detonáló, nukleáris töltetként éli meg. Elfehéredik, a szeme kikerekedik, a szívverése egy pillanatra megáll, homlokán apró veríték cseppek jelennek meg. Áttörhetetlen falba ütközik, és kétségbeesetten téblábolva azt sem tudja hirtelen, mi tévő legyen. Pedig ő azért van itt, hogy, aztán meg hirtelen kiderül, hogy dehogy. Csalódás, kiábrándultság, a tesztoszteronnal egyenes arányban csökkenő egó, mert a befektetett idő és energia nem térül meg.
atomic_bomb.jpg
Ez a kifejezés önmagában sokféleképp értelmezhető, de a lényege ugyanaz. A csaj ezt nem neked ...

Tovább Szólj hozzá

atom csaj szöveg bomba répa atombomba bunkó barát farok pasi duma sértő Béla BMW van barátom dákesz

2016. dec 16.

Intergalaktikus párbeszéd

írta: el Tiburón
Intergalaktikus párbeszéd

Oké, oké, a cím szar, de péntek este van, és ahelyett, hogy a kocsmában részegednék az épp aktuális egyéjszakás jelölttel, egy nővel beszélgetek (chatelek); látszólag eredménytelenül. Az eredmény jelen esetben nem a bunkózás, ami ma oly divatos, és igénylik is a csajok, és nem is a felszedés (ami manapság egyenlő a bunkózással), hanem egy klasszikus, interaktív beszélgetés lefolytatása nő és férfi közt.
hahahaaa.jpgSokan gondolhatjátok, hogy ez eleve kudarcra van ítélve, mert a két nem SOHA, de soha nem érti meg egymást. Jha. Van az úgy...., meg másképp is.

Vidéken, aluledukált (értsd:ingerszegény) környezetben, ahol a kommunikáció kimerül abban, hogy mi legyen a vasárnapi ebéd, és a gyereket ki vigye holnap iskolába, ott nincsenek ilyen ...

Tovább Szólj hozzá

php brit férfi tesco arab mars kínai pasi indiai heineken snickers

2014. nov 14.

Telemarketing, teleszélsz, teleatököm

írta: el Tiburón
Telemarketing, teleszélsz, teleatököm

Three_Sources_Of_Telesales_Burnout_In_Australia.jpg

Ma felhívtak egy úgynevezett telemarketinges cégtől, hogy valami újabb felesleges lószart rám sózzanak.
Nem említem a cég nevét, mert 2 ismerősöm is dolgozik ott, és nekik ez a cég a megélhetésük. Ők nem a kiégett, agyatlan droidok (saját berkeken belül így aposztrofálják egymást), aki script alapján hívogatják a gyanútlan állampolgárt, hanem már valakik a vállalatnál.

Nah, annyi kell hozzá, hogy ezek a fent említett egyének nem maguktól, józan belátásuk szerint csicseregnek a telefonba, hanem beolvassák a monitoron eléjük kerülő szöveget, úgynevezett scriptet, vagy telescriptet.
Anno én is írtam ilyeneket, bankoknak, hogy azzal riogassák a népet, szóval nem vagyok szent, ugyanakkor tudom, mit beszélek.
Az ilyen scriptek lényege, ...

Tovább Szólj hozzá

telemarketing diszpécser telesales telefonos értékesítő címanyag hideg hívás

2014. nov 04.

Hova tűntek a férfiak?

írta: el Tiburón
Hova tűntek a férfiak?

j0426527.jpg

Az van, hogy a sok ecsetfejű klón közt nem látni egyet sem.
Nézzünk néhány lehetséges okot:

1.  Nincs kötelező sorkatonaság, avagy az edzetlen margaréták térhódítása
Nagyon ezen nincs mit magyarázni. Ha a fater otthon hagyott elkanászodni, itt lefaragták a pofád meg az egód, egy társadalmilag majdnem egészséges szintre. Mellette még a tyúkmelledet is emberessé edzhetted, hogy kinézz valahogy. Megtanultad mi a rend, fegyelem, akaraterő és a kitartás; vagy beléd verték. Akinek szerencséje volt, az megtapasztalhatta, mit jelent a bajtársi kötelék, és a hősiesség. Hús-vér barátságok alakultak a mai egy kattintásos instantok helyett. Volt esélyed a táplálékláncban az átörökítésre.

2. Megatrandek, avagy mit adott a nyugat
Divat ...

Tovább Szólj hozzá

férfi miért mikor hol Berki

2009. okt 04.

Helycserés támadás

írta: el Tiburón
Helycserés támadás

Az előző postot követően kaptam pár telefonhívást, és lefolytattam pár msn beszélgetést illetékesekkel, kiket biztosítottam anonimitásukról, ugyanakkor átgondoltam a témát, és arra a következtetésre jutottam, hogy a segtség ugyan nem marad el, de még várat magára. Addig is élvezzétek a következő gyöngyszemet!

Tovább Szólj hozzá

kézikönyv nőknek

2009. ápr 13.

Villáminterjú

írta: el Tiburón
Villáminterjú

Minap véletlenül összesodródtam egy ismeretlen szingli nővel. Ha már ott volt, megszólítottam. Az összhang a ki mit csinálon túl hamar kialakult, és a beszélgetés ennek folytán egyből a párválasztásra terelődött. Nem voltam rest, gondoltam, kihasználom. Hogy miként, arról szóljon ez történet-szelet:

-.......
-Szimpatikus vagy, tetszel! Őszintén!

-Te is nekem!
-Ez amolyan 'ha te is, viszonzásképp én is', vagy egy percre komolyan is gondoltad?
-Őszinte leszek,ez egy kicsit olyan "én is viszonzásképp". De a lényeg hogy 30-tól keresek...
-Értem. Ugyanakkor: Mit vársz egy 30 fölöttitől? Tán érettebb férfit? Magabiztosabbat? Stabil egziszteniciával bírót? Olyat, aki nem a tinik szoknyája alá nézeget? Nem jut eszembe most egyetlen olyan ...

Tovább Szólj hozzá

2009. már 30.

Öregszünk?

írta: el Tiburón
Öregszünk?

Írtam már sokféle önértékelést az évek során -akár munkából fakadóan, akár tükör kedvéért-, de most engedjétek meg, hogy egy kedves ismerősömét tárjam elétek.

Íme:
1. nézed a csajos filmeket, amikben érzelem van, némi humor, vidámság és romantika
2. tudod, mit kell mondania a férfinak
3. tudod, mi a feladata és mi az amit neki kell megoldani
4. nem tekinted betegségnek a harmónia szót
5. nem hiszed azt, hogy a monogámia is egy betegség
6. pontosan tudod, kit, hogyan , mennyi idő alatt lehet az ágyba csábítani, csak már válogatsz
7. nem elég a látszat, már a lélek és agy is számításba kerül
8. jó vagy az ágyban (ezt megelőlegezte nekem - szerk.)
9. jól főzöl
10. "Kettős kisugárzásod van..egy nő igazán nő lehet melletted, ...

Tovább Szólj hozzá

2009. már 27.

Vágy útikalauz - 2. rész

írta: el Tiburón
Vágy útikalauz - 2. rész

A siker alapja, avagy a legegyszerűbb út a dugáshoz

Korábban a 'meglátni és megdugni' híve voltam, nem tagadom. Mára ez a hév szerencsére alább hagyott, és a mellein és a kerek seggén kívül elkezdett érdekelni, hogy mi járhat a fejében. Mielőtt még teljesen átmennénk PUA fórumba, leszögezem: az nem cél. Annyira nem az, hogy konkrét megtörtént esetet nem írok le (egyrészt, mert néhányan magatokra ismernétek, másrészt meg mindeki tapasztalja csak meg saját maga, hogyan működik, ne könyvekből ismerje meg az életet), csupán általános érvényű dolgokat. Jótanácsok, ha úgy tetszik, avagy kötelezően betartandók. Vigyázat, ódivatú lesz, semmi felnyírt hajú tecktonikk-féle (jól írtam?) "zsír vagy, jössz baszni?" egyperces.

Tehát:

...

Tovább Szólj hozzá

siker sex mell segg jótanács dugás csajozás felkészül

2009. feb 21.

Be kell vállalni

írta: el Tiburón
Be kell vállalni

Rombolom a jelent, építem a jövőt, avagy kellő energiával lovagolom meg a szürke hétköznapokat. Sokáig azt hittem, megváltom a világot, kicsapom a mérget, leölöm a gyarlót, és helyükbe értéket teremtek, példát statuálok. Erősen úsztam, hogy az árral szemben éljek. A régi sebek lassan gyógyulnak, és olykor a var meg-meggyengülni látszik. Ez van.

Manapság mindeki csomagol, képzettársít és ködösít. Legendákban hiszünk, mint a jó és a rossz. Nincs jó vagy rossz, csak igazság, az is egyre eltörpülőben. Legendákban hiszünk, és a képzelet szép lassan átveszi az uralmat a realitás fölött. Lassacskán az úgynevezett valóság megszűnik létezni az emberek fejében, és valami más veszi át a helyét. Valami más, valami mű, valami ...

Tovább Szólj hozzá

2009. feb 16.

Kapcsolat

írta: el Tiburón
Kapcsolat

A következő sorokat magamnak (meg valaki másnak) írom, emlékeztetőül, hogy szükség

esetén erőt merítsünk belőle. Akinek tetszik, az tudja magáénak, szóljon hozzá. Akinek

nem, az bátran mondja el, ha másként gondolja.

 

 

Az elmélyült, tiszta, egymás tiszteletére épülő, szeretetteljes kapcsolat felépítéséhez idő, türelem és törődés szükséges.

 

Körbenézve a rohanó életben nincs idő semmire, ezt halljuk mindenkitől. Nincs idő a barátságra, a szeretetre, a szerelemre, a szülőkre…

 

Ahogy a virágot sem elegendő csak megvásárolni, gondozni és ápolni is kell, épp úgy nem elég egy kapcsolatot csupán létrehozni. Minden nap tenni kell érte, különben nem működik. Egy kapcsolat akkor felemelő, ha a felek kölcsönösen ...

Tovább Szólj hozzá

2009. feb 08.

Trend a lelke mindennek

írta: el Tiburón
Trend a lelke mindennek

Ez már szabály.

Mint jól nevelt robotok tudjuk, hogy mit, mikor, mit miért teszünk, viselünk, veszünk vagy zabálunk.
Hipnózisba esve, mélyen hódolunk be a futószalagoknak. A tudatalattinak, az érzékeink sugallatának. Kell valami, amit követni tudunk, amire felnézhetünk, amit ideologizálhatunk. Certus agmen. Határozott irány. Enélkül káosz uralkodna a földön. Ott voltak a fáraók, a királyok, a nagy gondolkodók és korszakalkotók, a zsarnok diktátorok.
Mindenki, aki gyenge, aki az egyéniség fogalommal hadilábon áll, azonosul az 'üzenettel' és az iránnyal. Aki sokszor hallja, elhiszi, aki látja, az már nem is vitatja. Persze ettől még kurvára nem úgy van ez az egész.
Az érzékeinket kihasználva, párhuzamokat vonva szimbolikus metaforával ...

Tovább Szólj hozzá

2009. jan 11.

Mit adnál fel egy kapcsolatért?

írta: el Tiburón
Mit adnál fel egy kapcsolatért?

A hobbyd? Önmagad? Semmit? A munkád? A cigit? A piát? A barátaid? A szenvedélyed? Megannyi kérdés, és sehol egy használható válasz, pedig a nők többségének a kérdés iszonyú fejtörést okoz. Együktől hallottam a minap: "Egy kapcsolatért nagyon sok mindent fel kell adnod!" Lényegtelen, hogy ki ő, mivel foglalkozik, honnan jön és merre megy, továbbá az eddigi kapcsolatainak elemzésébe sem fogok bocsátkozni.

Úgy érzed, visszafog a kapcsolat? Több szabadságra van szükséged?

Aki úgy gondolja, annak bizony az a frusztrációja, hogy a kapcsolat maga korlátoz. Ezt speciel úgy gondolom -bármennyire vadul is hangozzék-, hogy egy kapcsolatért semmit nem kell feladjak. Nem a barátnőm korlátoz és fog vissza. Pontosabban a visszafogottság érzése ...

Tovább Szólj hozzá

szabadság kapcsolat önzés feladás

2009. jan 04.

Háromperces szerelem

írta: el Tiburón
Háromperces szerelem

Igen, elértünk végre az első posthoz, ami miatt nem is oly rég létrehoztam ezt az oldalt. Sajnálatos -vagy szerencsés- módon pont ez a téma az, melynek kiaknázásával eddig nem törődtem. Egyszerűen nem szenteltem neki elég figyelmet, kizárólag esténként a parketten kapta meg az őt megillető fókuszt. Úgy gondoltam, a többi, korábban írt postjaim sokkal több embert érintenek, mint ahogy ezt be is bizonyítottátok. :)
Szóljon hát egy bejegyzés arról a táncról, ami a mindennapjaim része.

Senkit nem akarok olcsó marketinggel meggyőzni, hogy próbálja ki, jöjjön inkább egy igaz történet:
Tudjátok sokan, hogy sportolok. Főként kosárlabda, sűrűn kiegészítve néminemű egyébbel. Lényeg az, hogy anno 2004-ben elkezdtem hivatalosan itthon salsa ...

Tovább Szólj hozzá

sex tánc szerelem kuba buzi los angeles salsa puerto rico

2008. dec 21.

Vágy útikalauz - 1. rész

írta: el Tiburón
Vágy útikalauz - 1. rész

A sok pornón és e-tápon (ízfokozó internet) nevelkedett gyökérnek a romantika az a mekiszerelem, az érzékiség egyenlő a seggre csapással, az előjáték a levetkőzés, az nő erogén zónája pedig egyszerűen a pina. Sajnálatos, szánalmas.

A sexnek, és az összes hozzá tartozó kellemes élménynek, illetve a másik csúcsra juttatásának a titka az odafigyelés, és a visszajelzések adása-fogadása (megértése).
Mivel pasit még nem elégítettem ki (vélhetően nem is fogok), így a következő rész szóljon javarészt a nőkről, mindannyiunknak:
Miközben elindulsz, folyamatosan érzékelned kell a nő reakcióit!



Megkérded nyakának kellemes vonalát ujjbegyeddel, majd ajkaiddal, mire mély, kéjes sóhajjal válaszol. Lágyan végigpásztázod testének ...

Tovább Szólj hozzá

sex vágy romantika előjáték érzéki testbeszéd zóna erogén kielégít odafigyel

2008. dec 10.

Szerelem, sex, kémia

írta: el Tiburón
Szerelem, sex, kémia

Íme egy tanulságos csevej:

 

- Bazzmeg....beszarok azon a csajszin. Órákat tudok vele beszélgetni és még motivál is arra hogy beszélgessek vele. Ennek ellenére nem motivál szexuálisan annyira.

Nem vagyok szerelmes. Szerintem nem is leszek, de élvezem a vele töltött idő minden percét, mert imád játszani a szavakkal ő is.

- Beletrafáltál egy hasonlóba?

- Hasonlóba?

- Mint magad...

- Nem hasonló. A másik fél...intellektuálisan biztos; kémiailag kétlem

- Ha kémia nincs, akkor csak fejben dőlt el?

- Nálam igen. A kémia kell a szerelemhez.

- A szerelem kialakul, a kémia a baszáshoz kell

- Nem. A szeretet alakul ki. A szerelemhez kémia és baszás kell . Baszás+szeretet nem=szerelem. Az valami csinált dolog. Fel lehet építeni ebből egy kapcsolatot, de ...

Tovább Szólj hozzá

sex párbeszéd szerelem kémia

2008. nov 26.

A Nőről...

írta: el Tiburón
A Nőről...

"A Nőről...
Mást gondol, mint amit cselekszik. Mást mond, mint amit gondol. Csak egy dolog biztos, az a pici rugó, ami mozgatja: hogy mit akar. Ösztönösen, legbelül.
Látva szemeit, hallva szavait és érzékelve testének finom összjátékát, talán rájöhet az ember, mit akar. Részese és szereplője lehet ennek a soha meg nem szűnő nagy színdarabnak, amit csak úgy hívnak a Nő.
Hogy dráma, vígjáték, vagy szexfilm, ez attól függ, melyik sorba szól a jegyed. És ez az, ami előre eldől egy Nőben. Ösztönösen, legbelül.
Csodálatos lény a nő. Titok, játék, szenvedély - Egy csoda, amit soha nem tudok megunni, üljek bármelyik sorban is. "
/By BigP/

Ezúton is köszönöm BigP-nek, hogy nem hagyta gondolatát elsikkadni, s remélem, hamarosan tartalmas ...

Tovább Szólj hozzá

hangulat vígjáték dráma színdarab gondol emóció cselekszik

2008. nov 23.

Kísértés

írta: el Tiburón
Kísértés

Ezúttal nem Hoolywoodról, nem holmi lepedőbe burkolt emberkéről a régi jó szocialista tábor első éjszakájának bátorságpróbáján, és nem is démonokról lesz szó, hanem a keserves, ugyanakkor édesen mardosó érzésről. Ez maga a méreg (ez a kedvenc szavam manapság, hallani fogod gyakorta). Hogy miért? Az rögtön kiderül...

Ismételten csapongok, határozott álláspontom nincs a témában, csak vélemények, amik  vélhetően bazira ellent fognak mondani egymásnak, ide-oda csapódó, több tízméteres gondolathullámok, így ismét a te feladatod lesz, hogy elgondolkozz, és eldöntsd, mi áll hozzád a legközelebb, merre mész az úton.

A kísértést szimbolizálhatjuk ezerféleképp -először egy képre gondoltam, amin Frodo épp az ujjára akarja húzni ...

Tovább Szólj hozzá

alma vélemény lélek vágy paradicsom kísértés

2008. nov 19.

Ár-Érték

írta: el Tiburón
Ár-Érték

A manapság oly divatos(lehet, hogy csak én hallom sűrűn) ár-érték arány kifejezés egyre inkább teret nyer a köznyelvben (főleg az egyik *market reklámjában). A kifejezés első tagját a társadalom már remekül ismeri, ugyanakkor az utóbbi értelmezése kapcsán sűrűn pislognak, és a következő válasz érkezik: drága, tehát ebből következik, hogy biztos értékes.

A márkaépítők nagyfokú precizitással és ügyességgel használják ki ezt a szemléletmódot, és kényszerítik bele a mit sem tudó embert a fogyasztásba. Félreértés ne essék, itt most nem a kínai piacos cipő versus Niké istennő után elnevezett márkák közti különbséget fogom feszegetni, hanem magát a kifejezést. A kifejezést, melyet az a szegmens alkotott meg, akinek az ...

Tovább Szólj hozzá

brand ferrari drága olcsó ár érték márka

2008. nov 13.

Pénisz irigység, avagy lehetsz te is Fütyikirály

írta: el Tiburón
Pénisz irigység, avagy lehetsz te is Fütyikirály

Rövid és vastag? Hosszú és vékony? Vérerektől duzzadó? Egyenes vagy görbe? 10 centis vagy 25? Melyik az "állat"?

Egy haverom hozza fel a témát folyton-folyvást, csak azért, mert farmerben lát (az igazából nem is én vagyok, csak egy sízokni), így gondoltam, megér a téma egy postot.

Kezdjük egy kis személyes múlttal: Kiskorom óta a sport aktív része az életemnek. Ennek egyenes következménye, hogy az ember gyereke edzés után ugye zuhanyzik (ideális esetben). Serdülőként, mikor megvillan az első néhány fanszőrszál, az ember elgondolkodik, hogy mi lehet ebből még. Az egyetemi évekre már teljesen természetes, hogy csapatsport lévén a zuhanyzás közös, ergo a meztelen testek látványa adott. Van, akié elvész a bozótban, van, hogy megrémül ...

Tovább Szólj hozzá

fasz pénisz méret rövid tanács görbe fütyi egyenes vastag duzzad

2008. nov 01.

Mitől nő a nő?

írta: el Tiburón
Mitől nő a nő?

Biztosan nem a pasitól...

Egy nő önmagában is nő, legyen bármily korú, és itt most nem egyáltalán nem a manapság oly divatos sznob, pasigyűlölő, önmegvalósító szingli picsákra gondolok. Nyilván ennek is -mint mindennek- oka van, és hajlamos mindkét fél a másikat okolni, mert azt sokkal könnyebb, mint tükörbe nézni és számot vetni.

Manapság divattá vált, hogy mindent definiálunk(Kinek jutott eszébe?), legyen ez így most is!

Keresem a választ, és ehhez a nőket veszem elő, és szegezem hozájuk a kérdést, hogy ők vajon mitől érzik magukat nőnek. Legtöbb esetben az eredmény zéró, azaz nagy nulla. Néznek, és hápognak, mégsem kacsák. Néhány kivétel próbálja elviccelni, de igazán ők sem tudják. Kisugárzás? Nemi szerv? Gyengeség? ...

Tovább Szólj hozzá

pina pandora anya mell haj kislány bimbó jóbarát csábító potifárné

2008. nov 01.

Hisztéria

írta: el Tiburón
Hisztéria

Bizonyára akad egy réteg, aki a cím alapján egyből a bandára, és/vagy a Filterre, netán a Viola Massive-ra asszociál. Nem, nem Toncsi Cox az, akiről ez a pár bekezdés szólni fog.


 

Hisztéria, avagy a picsogás

A hisztéria klasszikus betegség, amellyel már Hippokratész is foglalkozott, és bár már Galenus, ókori görög orvos rájött arra, hogy férfiaknál is kialakulhat hisztériás megbetegedés, a hisztériát egészen a 20. századig kizárólag a nőkhöz kötötték, - erre utal elnevezése is, a histera ugyanis görögül anyaméhet jelent. Platón úgy gondolta, a nők hisztérikus állapotát az okozza, hogy szexuális kielégítetlenség folytán az anyaméh vándorolni kezd a nő testében, illetve nem megfelelően jut el a vér az agyba. Az a ...

Tovább Szólj hozzá

hisztéria filter picsogás vibrátor toncsi

2008. okt 31.

Procyon lotor - szigorúan szakmailag

írta: el Tiburón
Procyon lotor - szigorúan szakmailag

A mosómedve egy közismert, csíkos farkú és jellegzetes banditamaszkot viselő mindenevő, amely remekül alkalmazkodott az emberek közelségéhez. Eredetileg Amerika lakója, de elvadult példányai Európa területén is életképes populációkat hoztak létre. Ami a nevét illeti, táplálékát valóban szokta tisztogatni, és a medvefélékhez nincs szorosabb köze.

A mosómedve többnyire 50-70 cm hosszú, farka 20-25 cm, súlya 6–7 kilogramm, de ez 1–10 kilogramm között változhat. A tömeg nagy része az elraktározott zsír, főleg a hidegebb éghajlaton élő állatoknál. A nemek egyformák, bár a hímek kissé nagyobbak.

Bundája szürkésbarna, a hasi oldalon fehéres. Jellegzetes a farok fekete-fehér gyűrűs csíkozása, illetve a szemek feletti fekete ...

Tovább Szólj hozzá

mosómedve

2008. okt 28.

Impulzusok

írta: el Tiburón
Impulzusok

...avagy a lüktetés.

Megpillantod, közelebb lép. Szempár, kéz, illat, érintés, hang. Az 5 legfontosabb faktor, ami nélkül nincs kapcsolódási pont.

Őszintén, vagy sehogy.

Casanova 'munkásságának' tanulmányozása után arra  az evidens következtetésre jutottam, hogy tanításainak lényege, miszerint mindent szabad és semmi sem kötelező, ravaszan, a tudat alatt abszolút bizalmat ébresz, eloszlat minden gyanakvást, ugyanakkor a sorok közt olvasva a 'velem minden vágyad valóra válhat' érzést sugallja. Elbűvölő, előzékeny, intelligens, figyelmes, magával ragadó, sármos személyiség.

Mint minden tett mögött, itt is kereshetjük az okokat. Nem kell pszichológusi diploma, hogy kitaláljuk. Egy nő tőből facsarta  ki a szívét. (Micsoda párhuzam!) ...

Tovább Szólj hozzá

impulzus játszma pua

2008. okt 27.

Világsztár a Moulin Rouge-ban

írta: el Tiburón
Világsztár a Moulin Rouge-ban

Egy este nem maradhat el felhőtlen szórakozás, csillogás, és reflektorfény nélkül. Tegnap éjszaka emígyen történt, ugyanis Hollywood is tiszteletét tette a Vörös Malomban, Stephen Graham személyében. Az úriembert jól ismerjük a 10 Oscarra és 59 egyéb neves díjakra jelölt New York Bandái című Scorsese filmből, illetve Tommyként a nagy sikert arató Blöff című Guy Ritchie klasszikusból.

Egy normál szombat estének indult. Buli a Moulin Rougeban: ismerősök, haverok, tánc, üdítő, partyfoto. Hajnalra kiürült a latin terem, néhány, a pultnál lézengő klikk maradt csupán. DJ Alan salsa slágereket pörget, én meg azon kapom magam, hogy nincs egy nő, akivel táncolhatnék. Szerencsére jött Ancsa. Elkaptam, s miközben forgattam, a szemem ...

Tovább Szólj hozzá

stephen rouge graham alan moulin

2008. okt 27.

Az első 100% REGGAETON party

írta: el Tiburón
Az első 100% REGGAETON party

Anno 2004-ben a pénteki salsa buliban elhangzó reggaeton (Don Omar - Pobre Diabla) klasszikusra látványosan, demonstrálva (Mi ez a szoáré? Miért kell ez?) levonult a parkettről a közösség nagy része.

Nem értékeltük. Utáltuk. Nem is ismertük, így nem hiányzott. Salsázni akartunk.

Manapság -nagyon úgy fest- az akkori avittas felfogásunk megváltozott. Ez a horizont szélesedésének, vagy a salsa eldivatosodásából adódó egykori szűk közösség erős hígulásának köszönhető, nem tudjuk, de igazán nem is firtatjuk. Kellett pár év, mire beépült itthon a köztudatba. Mozgáskutúráját tekintve leginkább az R'N'B nagytestvérének nevezhetjük, csak a reggaeton még erősebben a sexre koncentráló műfaj. Sokak szerint ez maga a sex. Ruhában.

A ...

Tovább Szólj hozzá

reggaeton

süti beállítások módosítása