2008. nov 23.

Kísértés

írta: el Tiburón
Kísértés

Ezúttal nem Hoolywoodról, nem holmi lepedőbe burkolt emberkéről a régi jó szocialista tábor első éjszakájának bátorságpróbáján, és nem is démonokról lesz szó, hanem a keserves, ugyanakkor édesen mardosó érzésről. Ez maga a méreg (ez a kedvenc szavam manapság, hallani fogod gyakorta). Hogy miért? Az rögtön kiderül...

Ismételten csapongok, határozott álláspontom nincs a témában, csak vélemények, amik  vélhetően bazira ellent fognak mondani egymásnak, ide-oda csapódó, több tízméteres gondolathullámok, így ismét a te feladatod lesz, hogy elgondolkozz, és eldöntsd, mi áll hozzád a legközelebb, merre mész az úton.

A kísértést szimbolizálhatjuk ezerféleképp -először egy képre gondoltam, amin Frodo épp az ujjára akarja húzni a Gyűrűt, de ezt hamar elvetettem, mert igyekszem mégis megőrizni a klasszikus vonásokat-, ugyanakkor a szó legismertebb vizuális társítása mindenképp ez:

Asszociatívabbak értelmezésében akár Hófehérke is lehetne, de nem, ez nem ő, és nem a hulla a lényeg, hanem a nő meg az alma. Oké? Kígyó sincs, mert az már túlontúl konzervetív, Pandorára meg már utaltam egy korábbi postomban. :)

Honnan ered a kísértés? Nyilván a vágyból. A vágy, az önző vágy. Érezzük a késztetést, hogy valami kell, ugyanakkor nem feltétlenül vagyunk képesek megmagyarázni az okát. Leginkább belső késztetés, de semmiképp sem szükség. A szükség az nem vágy. Úgy nem az, mint ahogy az adott körülményt sem tekintjük kifogásnak.

A kísértés van és kész. Most nem kutatom a miértjét(pedig lehet, azt kéne igazán), mert nem ismer(het)em az okokat, találgatásokba meg utálok bocsátkozni. Amíg azon gondolkoznék, lepereg a homokóra. Valamit kezdenünk kell vele. Elnyomni csak nagy nehézségek árán tudjuk. Nézzük meg először ezt! Ha ellenállunk, totálisan megtelünk a beteljesülésnek a vágyával, ami még inkább arra késztet, hogy adott esetben a józan paraszti eszünket félretéve a könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb utat válasszuk, rohanunk a katarzis felé. Nézzük meg azt! Ha le akarjuk küzdeni a kísértést, arra egyetlen reális módot látok: adjuk neki át magunkat! Átadjuk neki magunkat, beteljesül a vágy. Pillanatnyi nézetem szerint a kísértést és a vágyat pontosan önmaga teljesülése semmisíti meg. Az a valaki, vagy a valami tehát elveszti varázsát, és napjainkat egyre jobban behálózó kurva fogyasztói társadalom révén amit megkapok, azt már birtoklom, így aztán egy újabb után nézek. Hogy a faszba lehetünk ennyire betegek (gyengék)?

Az is eszembe jutott közben, hogy mégiscsak érdemes lehet megvizsgálni egy-egy szenvedély forrását, hátha abból sok minden kiderül. Ha nem ismerjük a gyökerét, lehetséges, hogy még kíméletlenebbül lesz rajtunk úrrá? Lehet, hogy a kezelésének egyetlen megfelelő módja megtalálni azt a lélekben, és addig ütni, amíg mozog?

Egy szó, mint száz, a kísértés a vágyból ered, a vágy meg valami hiány betöltésére irányuló igény, amolyan késztetés. A hiány azért van, mert valamit(tárgyat, érzést, stb...) nem kapsz meg. Azért nem kapod meg, mert nem kéred, vagy mert nem érdemled? Itt most stop, ne is ássunk most lejjebb!

Mit gondolsz minderről?

Szólj hozzá

alma vélemény lélek vágy paradicsom kísértés