2009. jan 11.

Mit adnál fel egy kapcsolatért?

írta: el Tiburón
Mit adnál fel egy kapcsolatért?

A hobbyd? Önmagad? Semmit? A munkád? A cigit? A piát? A barátaid? A szenvedélyed? Megannyi kérdés, és sehol egy használható válasz, pedig a nők többségének a kérdés iszonyú fejtörést okoz. Együktől hallottam a minap: "Egy kapcsolatért nagyon sok mindent fel kell adnod!" Lényegtelen, hogy ki ő, mivel foglalkozik, honnan jön és merre megy, továbbá az eddigi kapcsolatainak elemzésébe sem fogok bocsátkozni.

Úgy érzed, visszafog a kapcsolat? Több szabadságra van szükséged?

Aki úgy gondolja, annak bizony az a frusztrációja, hogy a kapcsolat maga korlátoz. Ezt speciel úgy gondolom -bármennyire vadul is hangozzék-, hogy egy kapcsolatért semmit nem kell feladjak. Nem a barátnőm korlátoz és fog vissza. Pontosabban a visszafogottság érzése korlátoz, nem a barátnőm. Ő miért akarna visszafogni? Mi oka lenne rá? Ilyesmi általában akkor jön elő, ha egy kapcsolat elmélyülni látszik.

"...gondold végig, ha már van egy párod, nem mindig azt teheted, amit te szeretnél. Egy normális kapcsolatban kíváncsi vagy a másik véleményére is! Nem kizárólag te számítasz! Mert akkor önző vagy! Mindkét félnek adni kell valamit, hogy a kapcsolat működjön! Én már nagyon sok kapcsolatban éltem, ez a tapasztalatom sajnos."
Ez a gondolat tagjaira szedve külön-külön, és nagy általánosságban véve igaz is lehet, de jelen esetben bizony erősen keveredik a szezon a fazonnal. Egy kapcsolatban az embernek nem KELL visszavennie semmiből, mivel az egész -szerencsés esetben- jön magától. Egyszerűen az ember semmi kényszert nem érez, a másik iránti igény mindennemű erőlködés nélkül, magától keletkezik. Így az ember nem azt érzi, hogy bármit is fel kell adnia magából, inkább valami olyasmit, hogy a jobb érdekében mást (tevékenyéget, egyebet...) helyez előtérbe. Persze lehet vitatkozni, hogy egy háborúban az önkéntes fegyverletétel egyenértékű-e a megadással. Mindez nézőpont és hozzáállás kérdése.

Valóban mindkét fének adnia kell valamit, hogy az a kapcsolat működjön. Tovább megyek. Az egészet úgy képzelem el, hogy van férfi és nő, kettejük közt a kapcsolat. A kapcsolatba mindketten pakolgatnak bele ezt-azt, amitől az gyarapszik, épül, fejlődik. Pont, mint egy gyerek, növény, vagy kiskutya. Akadhatnak természetesen hullámvölgyek, mikor az egyik fél úgy érzi, hosszú ideje csak ő dominál. Erre találták ki a verbális kommunikációt, mert tudjuk, a "néma gyereknek anyja veri ki a faszát" elvből csak tüskék, és negatív élmények képződnek, ami ha nem kerül felszínre, betokozódik,s idővel gennyes fekélyként tör a felszínre. Az sem kizárt, hogy az egyik fél -lássuk be, leginkább a nőkre jellemző- elvárja a másiktól, hogy folyamatosan töltse a 'kapcsolat űrt' -"mert a férfinak bizonyítania kell, mert a férfi kaparjon értem, és ha úgy érzem, hogy eleget kaptam, majd 'kiadom' magam én is, mert szent meggyőződésem, hogy értékes vagyok" (meg önző is anyukám)- minek hatására az egyensúly felborul.

Ha eleve úgy állunk hozzá, hogy egy kapcsolatban bizony fel kell adnunk bizonyos dolgokat, akkor nézzünk a tükörbe, és szembesüljünk azzal a savanyú ténnyel, hogy még éretlenek vagyunk egy normális kapcsolatra. Igyekezzük az előítéleteinket levetkőzni, és optimistán előre -persze ne túl távolra- tekinteni. Az egész szentháromság titka az önzetlen adás - intelligens fogadás- őszinte visszajelzésben rejlik.

Lehet vitatkozni! (és ne folyton msnen meg wiwen írjatok plz!)

 

Szólj hozzá

szabadság kapcsolat önzés feladás