Csajoktól már az elején sűrűn hallani, ha egy pasival elkezdenek beszélgetni, hogy "van barátom".
A szerényebb képességű hím csevegő partner ezt a 2 varázsszót legtöbbször egy azonnal detonáló, nukleáris töltetként éli meg. Elfehéredik, a szeme kikerekedik, a szívverése egy pillanatra megáll, homlokán apró veríték cseppek jelennek meg. Áttörhetetlen falba ütközik, és kétségbeesetten téblábolva azt sem tudja hirtelen, mi tévő legyen. Pedig ő azért van itt, hogy, aztán meg hirtelen kiderül, hogy dehogy. Csalódás, kiábrándultság, a tesztoszteronnal egyenes arányban csökkenő egó, mert a befektetett idő és energia nem térül meg.

Ez a kifejezés önmagában sokféleképp értelmezhető, de a lényege ugyanaz. A csaj ezt nem neked mondja. De akkor mégis kinek? Édes csillagom, hát saját magának. Emlékezteti magát a puszta tényre, hogy van valaki, valahol, de épp most nem ott, ahol kéne. VELED beszélget, rád figyel, VELED osztja meg a gondolatait. Nem véletlenül, és ezt a képzettebb egyedek jól tudják.

Kivétel persze itt is van, de az mindjárt az elején kiderül. Ha a pasi egyszerű, mint egy faék, tirpák és sértő, vagy netán a beszélgetést a hímtagjáról küldött fotóval indítja, akkor a "van barátom" egyenlő azzal, hogy "kopj le, bunkó", ezzel esélyt sem teremtve a személyes találkozóra.
Azért van ennek egy olyan, finomabb mellékága is, amikor a pasi a provokatív (nem bunkó!) megjegyzéseivel próbálja megpiszkálni a magát szépnek és tökéletesnek gondoló csaj egóját, ezzel is rángatva őt lefelé a csillámpóni hátáról. Lehet, hogy egy adott, ingerszegény környezetben a csaj külalakja tényleg jónak tűnik a sok mucikához képest, de első blikkre az összes kiéhezett kannak CSAK AZ jut róla eszébe, nem egy gyertyafényes, első randi. Mivel az ilyen lányok több időt töltenek el a tükör, mint egy könyv előtt, ezért az eredmény garantált. Itt a "van barátom" nem más, mint egy hivatkozási alap arra vonatkozóan, hogy tudassa a "kérővel", hogy csak akkor kaphatja meg, ha jobban kapar, többet virít, vagy társadalmilag magasabban helyezkedik el, mint a mostanija, és ezt nem csak a való életben, hanem a FB és Insta fotói is tükrözik. Az ilyeneknek a pasi nem társ, hanem státusszimbólum. Mint a kis farkúaknak a BMW.

Létezik még a finom, lekoptató szöveg verzió is, aminek a lényege az, hogy jó a dumád, meg bár szórakoztató, de egy undorító, rusnya állat vagy, ezért aztán esélyed nincs nála.

Térjünk vissza a normál kerékvágásba.
Túl vagy az első lépésen, ami a szimpátia elnyerése. Kölcsönös, örülsz. Elkezdődik a beszélgetés. Élőben, vagy online, ez most mindegy. Vidéken dívik közvetlenül a bemutatkozás után rutinszerűen rákérdezni, hogy "Mit dolgozol?" Nem mintha jelentene ez bármit is... Vidéken az egyetlen jelentősége ennek a kérdésnek pozícionálás. Nem kell nagy dologra gondolni, mondok egy példát: az irodai munka az nem munka. Ha ácsolsz, falat húzol fel, ablakot raksz be, kutat fúrsz, szerelsz, vagy a gyárban ugyanazt az 5 mozdulatot nyomod 8 órán át több műszakban, na az munka. A szellemi munka nem munka, és ami még viccesebb, hogy ezt nem is tudják hova tenni. Egyszerűen nem értik, hogy mi az istent lehet egy irodában csinálni, mert ott egyébként is egész nap csak ülsz, nem csinálsz semmit. Érted. :)
Igazából ezt a kérdést nem megválaszolni érdemes, sokkal inkább visszakérdezni. Pl úgy, hogy "a fizetésem érdekel, vagy a munkaköri leírásom?" -mert bizony vidéken sokkal több a fillérvadász, mint Pesten. A pénz az ember értéke. Sok legyen, mert úgy a jó. Ezért van az, hogy a kötelezően ledolgozott 8 óra után a legtöbb elmegy fusizni (maszekolni) még pár órát, meg egész hétvégén. A családra így idő már nem jut, idővel meg a nő félre dug. Válni nem fog (ezer okból), csak mással csinálja. Aztán a fickó is.
Bocs, elkalandoztam, de igazából nem bánom, jól van ez így.

Szóval minden klappol az elején, szimpi vagy a csajnak, egész mondatokban beszélsz, kedves vagy, és tudat alatt már megvoltál neki. Ilyenkor a női pszichében megkondul a vészharang: "Te jó Isten, de hát nekem otthon van a Béla!!" -mert ő gondolatban már ott tart, hogy TE és Ő közösen, meg a romantikus estéitek. Ám van egy kis bökkenő, a Béla, aki eddig egyáltalán nem jutott eszébe, most meg hirtelen mégis. Most akkor a Bélát szeretem, vagy mi van? Dehogy szeretem, ő csak van. ŐT szeretném, aki itt van, velem szemben ül. Ekkor a csajban van egy erős lecsapódás, egy ősrobbanás-szerű nagy BUMM. Kb olyan, mint az első bekezdésben leírtak. Szóval ott a Béla, aki -ha nem is rég óta-, de van, és vele minden egyszerű és jó, aztán hirtelen itt egy nem sokkal, hanem KLASSZISOKKAL jobb. "Mi tévő legyek most?". Inkább áthátékázom a felelősséget, és kimondom a 2 varázsszót, aztán ezzel jól levédtem magam. Emlékeztetem magam, hogy van más, meg a srác velem szemben is tudja már, hogy mi a szitu, és remélem gyorsan elhúz a francba, mielőtt nedvesedni kezdek. Jajj, dehogy húzzon el, mert titkon, legbelül Ő kell nekem, nem a Béla. Rá vágyom itt és most, érzem, imádom minden rezdülését. Egyetlen pillanat vele ezerszerese a Bélával eltöltött ingerszegény fél évnek. Ez kell nekem, végre, és látom rajta is, hogy nagyon bejövök neki. Csillog a szeme, csak rám figyel, és mosolyog. Humoros, kedves, figyel arra, amit mondok, és ÚRISTEN!!, visszakérdez. Érdekli a lényem, az érzésem, a gondolataim. Végre! Erre vártam egész életemben! Na és Béla? Ki az a Béla? Ja, hogy a Béla, aki otthon van. Hmm..most amúgy nincs is otthon, késő estig dolgozik. Még csak dél van, mi lenne, ha....?

Haver, most már tudsz mindent.

Összegzett tanulság: a "van barátom" az nem neked szól, kedves cimborám, hanem a csaj saját magát emlékezteti ezzel. Ha jól kevered a kártyát, 5 perc múlva már senkit sem érdekel a Béla.

Addig is, öltözzetek melegen, tombol a tél, röpködnek a mínuszok.