2018. már 15.

Apró örömök

írta: el Tiburón
Apró örömök

little_things.jpgIsmered azt, mikor a jól induló napodat egyetlen apróság szanaszét cseszi? Mikor a "tök jó napom volt" felemelkedést a rosszkedvet hozó "eddig" formálja?
Ha nap végén listát írnál a történtekről, s hogy melyiket miként éled meg, biztos lehetsz benne, hogy felírsz 10 remek dolgot, majd a túloldalra egyet. Ez az egy felülír és borít mindent. Miért van ez így? Miért nem tudjuk értékelni a jót? A délutáni kokárdás vonulás helyett ma inkább ezt marcangolom.

Az élet apró dolgai olyan mindennapi momentumok, melyek mellett hajlamosak vagyunk szinte mindannyian elsuhanni, illetve észre sem venni. A mókuskerék szakadatlan hajtása beszűkít, egyetlen célra vagy képes fókuszálni, ami egyenlő a túléléssel. Közben bezavar a trampli Erzsi, némi probiotikum, vagy választási kampány.
Legbelül érezzük, mivel pesszimista nép a magyar, hogy az élet szar, és ez az iromány is bődületes marhaság, ahogy a jóga, a meditáció, nem is beszélve a reformkonyhán ácsingozó vegánokról, meg a pszichodrámáról.
Sokan hajlamosak úgy értelmezni, hogy hálát kell adni a hétköznapokban minden ilyen apróságért, és meg is teszik. Hálát kizárólag magadnak adj, mert felismerted.

A felismerés
Az élet apró dolgainak feismerése azt jelenti, hogy a figyelmünket olyan tényezőkre és pillanatokra fókuszáljuk, ami örömet és vidámságot ad, felszabadít, kitár, és boldoggá tesz, minden olyan helyett, ami bosszant, frusztrál, vagy fáj. Ez egyfajta szemlélet, mely lehet tudatos is; ami már döntés kérdése.
Mindennapos, átlagos, hétköznapi dolgokra gondolj. Az ilyeneket legtöbbször magától értetődőnek találjuk, észre sem vesszük, vagy épp teljesen hiányoznak. Figyelem! Ezek felismerése és elfogadása nem akadályozza meg a nyakadba ömlő bélsarat, de segíthet megakadályozni ezek hangsúlyosságát. Magyarán: ha jön a szar, méreg és frusztráció helyett menetrendszerűen-egykedvűen fogod fel. Nem érdekel, és csak annyira veszel róla tudomást, hogy lerázd magadról, és haladj szépen tovább. Az sem mellékes, hogy a pozitív érzelmek hatással vannak a mentális egészségünkre és egyensúlyunkra.

Mik ezek?
Pillanatok, mikor hatalmába kerít a jó érzés. Mindenkinél más oldja a stresszt, mindenki mástól gurul dühbe, és máshogy vezeti le a felgyülemlett feszültséget. Ahány ember, annyiféle szép. Általánosságban említünk párat, hogy tudd, miről beszélek:
1. napfelkelte
2. naplemente
3. megnevettetsz valakit
4. ágybareggeli'
5. egy finom íz
6. a kedvesed mosolya
7. egy elfeledett 20ezres a zakód belső zsebében
8. a saját tempódban felkelni
9. a reggeli kávé illata
10. egy pillantás
11. egy gesztus, egy mozdulat
12. meztelenül úszni
13. az eső illata
14. a kedvenc parfümöd illata
15. a felcsendülő kedvenc dalod
16. párnacsata
17. egy hosszú, finom ölelés
18. egy ismeretlen kisgyerek rád mosolyog
19. ébredés után az ágyban nyújtózni és lustálkodni
20. egy falat csoki
21. egy őszinte bók
22. bámulni a szikláról az eléd táruló vidék látványát
23. mezítláb sétálni a fűben
24. szivárványt látni
25. önfeledten énekelni a zuhany alatt
26. egy érzéki tánc
27. egy csók, amibe beleborzongsz
29. megpillantasz egy vicces rendszámot
30. segítettél egy rászorulón
31. lerajzolod az első dolgot, ami az eszedbe jut
32. a tegnapi randi emléke
33. mikor elsőre tökéletesen passzol rád a nadrág
34. postád érkezik (nem csekk)
35. egy könyv, mely magával ragad
36. a hideg tél utáni első meleg nap
37. a gombnyomás után azonnal kinyíló lift ajtó
38. az edzésen az első, palánk felé hajított labdád csont nélkül betalál
39. megnyomod a 'leiratkozás' gombot
40. az alujáróba érve épp jön a metród
41. térerő az erdő kellős közepén
42. az élet értelme

Hogyan kezeljem helyén?
Nem egy szakember tanácsolja, hogy adj hálát (akár írásban is), ünnepeld meg, vagy lassíts le és ízlelgesd. Ez mind szép meg jó, de előbb vedd észre; az az abszolút nulla pont.
Ismerd fel, hogy ez neked jó. Közömbös vállrándítás helyett állj meg egy pillanatra. Érezd át. Mosolyodj el, még ha hülyének is néznek a körülötted kavargók. Neked jó.
Akár meg is ünnepelheted. Legyen szó munkahelyi sikerről, egy projekt eredményes lezárásáról, vagy a festményed befejezéséről. Kortyolj egy pohár bort, hívd át a barátaid, oszd meg az élményt velük.-
Hálát is adhatsz. De tényleg. Bárkinek. Üdvözöld a reggelt. Lefekvéskor mondd ki hangosan: Köszönöm! Valójában nem ez számít, és rossz megoldás nincsen.

Miért jó, ha észreveszed?
Megakadályozzák a rossz dolgok térhódítását.
Mikor a nap végén éppen lekésted a buszt, és egyből elmegy a kedved, vagy magadban keményen zsörtölődsz, szidva az ismeretlen buszvezető felmenőit. Tedd félre a rossz érzést, ez van, megtörtént. Nem tudsz ellene mit tenni, így hát fókuszálj másra.

Fontos leckéket tanulunk általuk.
Az apró dolgok azok, melyek rávilágítanak az erősségeinkre, gyengeségeinkre, vágyainkra és szükségleteinkre. Ha odafigyelsz rájuk, rengeteget tanulhatsz magardól, vagy épp a világ működéséről. A megtanultakat eztán felhasználhatod önmagad, vagy a világ jobbá tételére.

Erősítik a kapcsolataid.
A nagy dolgok (pl egy lánykérés) fontosak, de igazából az apró dolgok tartják életben a hétköznapjaink. Ilyen például, ha megtalálod a barátnőd kedves üzenetet tartalmazó cetlijét az ebéded mellett, vagy ha a barista rád mosolyog a kávézóban. Ezek nem látványos 'VÁÓ' pillanatok, de valljuk be, legbelül bazi jól tudnak esni.

Élményt adnak.
Némelyikük életre szólót. Ha eljutsz odáig, hogy használod őket, az apró pillanatok rendkívül értékesek lesznek számodra. Gyűjts be hát minél többet, naponta! A megingathatatlan jókedved garantált lesz általuk.

p1010725.jpg

"Enjoy the little things in life because one day you`ll look back and realize they were the big things." - Kurt Vonnegut.

Szólj hozzá

élet 42 én álom vásár szép kapcsolat valóság meditáció rossz kedvezmény nagy köszönet élmény akarat lecke pár kurt vonnegut jóga te csillag cél terv hála meditál jógi én idő sztereotíp